Tizennyolc éves koromban úgy döntöttem, elmegyek egy három hónapos északi-sarki expedícióra. Életemben először teljesen magabiztos voltam, ami a szégyellős gyerekkor után engem is nagyon meglepett. Az az élmény gyújtotta be bennem a kalandvágy szikráját. Amikor hazaértem, azt gondoltam: „Ezt az életem részévé kell tennem, mert ez nagyon tetszik nekem.” Most a városban dolgozom, de minden szabad percemben edzem és további expedíciókat tervezek.
Mivel a világ legkevésbé ismert helyeire járok, ezért több tudományos kutatóval is együttműködöm, mintákat hozok a számukra – például vízmintákat a dzsungelből, amelyekben aztán megvizsgálják a műanyagrészecskék mennyiségét. Úgy gondolom, kötelességem beszélni a klímaváltozásról, mert első kézből látom a romboló hatásait, ezért előadásokat is tartok róla gyerekeknek.
Lucy
Az extrém körülmények igénybe veszik a bőrömet: voltam már a mínusz 40 fokos hőmérsékletben leizzadva és leégve. Egy-egy út végére a bőröm elkeserítő állapotban tud kerülni, előfordul, hogy három hónapig nem tudok rendesen zuhanyozni. Ezért a legfontosabb dolog számomra mindig a zuhanyozás és a hidratálás. Összességében magabiztosan érzem magam a bőrömben, hisz látom, hogy milyen messzire jutottam ebben a testben.
Épp a sarkvidékről érkeztem haza, amikor megtudtam, hogy beválogattak a kampányba – piszkos voltam, és eléggé leharcoltnak éreztem magam. Aztán megnéztem az e-mailemet, és teljesen meghatódtam. A munkámban senki sem gondolná, hogy van egy titkos kalandoréletem. Nagyon tisztelem a Dove-ot, amiért a történetek és nem a külső alapján választott. Remélem, mások is követik majd, mert nagyon fontos üzenet ez, hogy ne az első benyomások alapján, hanem a valóság alapján dönts.”
Lucy
Nézz a felszín mögé! Fedezd fel az új testápoló reklámunk hihetetlen háttértörténeteit!