“A fiam rendellenes méretű és formájú vesével született. Mindig tudtam, hogy egy napon neki fogom adni az egyik vesémet; ez a gondolat mindig ott lapult a tudatom mélyén. A vizsgálatok végén az első műtéti dátum, ami felmerült, a születésnapja volt, és azt a napot is választottuk. Így alakult, hogy a fiam az egyik vesémet kapta ajándékba a 16. születésnapjára.
Nagyon féltem. A műtét után nem igazán foglalkoztam azzal, hogyan fog megváltozni a testem ettől a beavatkozástól. A maradék vesém leállt 12 órára, és elég ramatyul voltam, fel voltam puffadva. Csak arra tudtam gondolni, hogyan fogom újra úgy érezni magam, mint azelőtt. Mindent összevéve lenyűgöző a test öngyógyítási képessége. Nem biztos, hogy még egyszer lapos lesz a hasam, de nem is érdekel. Ha most meglátom a műtéti sebhelyet, semmi mást nem érzek, csak büszkeséget.