Monica Cummings
Diplomatának lenni állandóan az előítéletek kezelését jelentette. Meglehetősen nőiesen öltözködtem a katonai bázison. Egy elegáns, beilleszkedni képtelen nő voltam, és azt mondtam, én nem oda tartozom. Úgyhogy megpróbáltam slamposan öltözködni és amennyire csak lehetséges, elvegyülni. Olyan ruhákat hordtam, amelyek egy nálam sokkal idősebb valakire illettek. Természetesen ez a munkahelyen volt, azon kívül azt viseltem, amit csak akartam. De a munkában gyöngyöket és együtteseket hordtam, csak, hogy elfogadjanak. Felejtsd el a sminket! Légy szolid és visszafogott.
Filigrán alkatú vagyok és babaarcom van. Az olyan háborús övezetekben végzett munka, mint Líbia és Irak, elég nagy kihívást jelentenek egy nő számára, hogy legyőzze azt a tényt, hogy kisebb mindenki másnál. Kicsinek lenni azt jelenti, hogy nem parancsol tekintélyt a jelenléted: az emberek azt hitték, gyakornok vagyok.
Ez az érzés hatással volt a szépséghez való hozzáállásomra. Nem hagyhattam a hajamat göndören, mert úgy érezem, gyerekesnek hat, pedig jobban szerettem a hajam természetes textúráját viselni. Kiszárítottam szög egyenesre. Az erős rúzs is segít. Azt gondolom, sokat tanulhatunk róla, hogyan néz ki egy erős nő, pl. Hilary Clintontól. Ha idősebbnek szeretnél kinézni és azt akarod, hogy komolyan vegyenek - hogy jelenléted tekintélyt parancsoló legyen - ezek a példák használandók az önbizalmad növelésére.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Olyan dolgokat értem el, amelyekre büszke vagyok – ez az, ami önbizalommal tölt el és megszépít
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Nem arra születtél, hogy háttérbe szorulj.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Az értékednek semmi köze a súlyodhoz.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Csak akkor nőtt meg az önbizalmam, amikor rájöttem, hogy attól leszek gyönyörű, ami különbözővé és egyedivé tesz.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Nálam a szépségápolás azzal kezdődik, hogy elfogadom a saját természetes szépségemet és annak egyediségét.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Az igazi szépség számomra azt jelenti, hogy kihívások elé állítod magad, és igenis megteszed azokat a dolgokat, amelyekre nem vagy képes, és közben kedves vagy önmagaddal.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Már nem próbálok annyira beilleszkedni – személyiségem szépsége az arcomra van írva, és ez az egyetlen szépség, amire szükségem van
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Megtanultam, hogy a szépség a szívből fakad, és a lényege a kedvesség.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Ritkán látok sötét bőrűeket a médiában, bőrbetegséggel élőket pedig még ritkábban. Szeretném, ha mindenki megértené, hogy vitiligóval küzdő fekete nőnek lenni a kitartás és a büszkeség forrása.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Transznemű nőként felnőve folyamatos nyomást gyakoroltak rám, hogy változtassam meg magam, és feleljek mások elképzeléseinek arról, hogy milyennek kell lennie egy nőnek. De ma már a saját elveim szerint mutatom meg magamat és a szépségemet.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Szeretném lerombolni azt a sztereotípiát, amely szerint mellekre van szükségem ahhoz, hogy nőnek nézzek ki. Az a döntés, hogy a melleltávolító műtétem után laposan élek, erősebbé és magabiztosabbá tett, és ez az, ami igazán gyönyörű.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Három gyermeket hordtam ki ebben a pocakban, és minden ősz hajszálat kiérdemeltem. Azt akarom, hogy minden anya lássa: a testük úgy tökéletes, ahogy van.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
A nőkre nagy nyomás nehezedik, hogy »viselkedjenek koruknak megfelelően«. Szeretném megmutatni, hogy az öregedés a folyamatos fejlődést és az élet szépségének megélését jelenti.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
A nőiességet gyakran képletként ábrázolják: így vágasd le a hajad, úgy öltözködj. Számomra viszont arról szól, hogy félelem nélkül szeresd magad azért, aki vagy
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Gyerekként soha nem láttam hidzsábot viselő nőket a médiában és a reklámokban. Most a lányok láthatják, hogy megvalósítom a karriercéljaimat, és a saját elképzelésem szerint határozom meg a szépséget
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Úgy nőttem fel, hogy szűk látókörű nézetek vettek körül azzal kapcsolatban, hogyankell kinéznie egy nőnek, és mivé válhat. Legyőztem ezeket a korlátokat, és nem kérek bocsánatot azért, hogy felvállalom az ambícióimat és a természetes szépségemet.
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
Nem aggódom amiatt, hogy beilleszkedjek mások szépségről alkotott elképzeléseibe. Barna bőrű multimédiás alkotóként újra akarom definiálni a szépséget, hogy a melaninjára büszke közösségnek mindannyian részesei legyünk
NAPI SZERETETADAG A DOVE-TÓL
A hajhullással küzdő nők gyakran érzik úgy, hogy a kopaszság visszatartja őket a magánéleti és szakmai lehetőségek megragadásától. A kopasz nők szépségének bemutatása segít kinyitni az ajtókat olyan lehetőségek előtt, amelyeket mások természetesnek vesznek.