Christa, 42

25 éves koromig parókát viseltem attól kezdve, hogy hét éves koromban kihullott a hajam. Egyáltalán nem éreztem magam szépnek, amíg felnőttem. Gyerekként olyan akarsz lenni, mint a többi gyerek. Különbözni egyáltalán nem szerettem volna. Olyan akartam lenni, mint mindenki más. 

"7 éves koromban veszítettem el a hajamat. Minden nap parókát viseltem - rejtőzködtem - és amikor felhagytam vele, végre megláttam, hogy több fajta szépség létezik. Oly sok évig kényelmetlenül éreztem magam a testemben. Tapasztalataim jó értelemben vett empátiát és kapcsolatot adtak nekem az emberekkel, amelynek nyomán jobb fényképész lettem. Ez az empátia és a képesség, hogy könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel, segít elkapni valami egyedit és gyönyörűt a személyben, a közöttünk lévő pillanatban." - Christa, 42
@Dove

Bujkáltam és ez a paróka volt az én álruhám. Féltem, az emberek mit mondanának rólam, ha levenném. De úgy éreztem, csúnyább vagyok vele, mint nélküle. Amikor viseltem, kerültem a tükörképemet, mert nem szerettem látni, ahogy kinézek. Hamisnak éreztem magam. Azonban amikor otthon voltam, feltettem egy kendőt vagy egy kerek sapkát és a tükörbe nézve azt gondoltam: "Hűha, valóban szép vagy." 

22 éves koromban elutaztam Venezuelába néhány barátommal és ekkor volt egy fordulópont. Ezen az igazán hosszú autóúton egy gyönyörű helyen álltunk meg, az óceán partján és kempingeztünk. Mindenki meztelenül akart fürdeni. Abban a pillanatban úgy döntöttem: "Meg fogom csinálni. Le fogom venni a parókámat. A valaha érzett legnagyobb szabadságot éreztem. Amikor visszajöttem az Egyesült Államokba, még néhány évig megtartottam a parókát, amíg átköltöztem Chicago-ba, 25 évesen. És egyszer csak megtettem, elkezdtem azt gondolni: "Tulajdonképpen jól nézel ki." És amikor szépnek éreztem magam, más emberek elkezdték észrevenni... és elkezdtem rengeteg randira járni. Mindez akkor kezdődött, amikor eldöntöttem, hogy szép vagyok.